Magyar rovásírás leletek 3

Az egyiptomi és a sumér nyelv, bizonyíthatóan magyar nyelv

A magyar nyelvben és a Régi Kelet ősnyelvében is a magánhangzók, az összetett szavakban a második szótag magánhangzója az első hangsúlyozott szótag magánhangzójának tónusához szokott igazodni, ha eredetileg vele nem egyezett. Ez a hangrendbeugrás régen, sokkal, nagyobb erővel érvényesült, mint ma, ugyanúgy miként a keleti ősnyelvben is észlelhető.

Nyelvünkben régen a kemény mássalhangzók

(P, T, K, N, S, F) nagyobb szerepet vittek, mint manapság, akárcsak az egyiptomi vagy a mezopotámiai nyelvben.

Ezek a kemény hangok idővel a kiindulóponton felvett szájtartás következtében a többtagú szavakban a magánhangzók hangrendbe illeszkedéséhez hasonló változást szenvedtek:

meglágyultak, vagyis ikerhangjuk alakját vették fel:

a P-ből gyakran B lett,

a T átváltozott D-vé és az eltolódás létrejött egyebütt is:

K>G, H;> N>NY; S>SZ, F>V.

 Röviden szólva, a magyar nyelv - történeti hangtana a nyelvészek által elérhető legrégibb korban hajszálnyira azt az állapotot mutatja, amelyben a mezopotámiai és egyiptomi ősnyelv állott a Kr. e. II. és I. évezred fordulóján. Az egyezés az ősnyelv és a magyar nyelv között tehát a hangtanban is teljes.

 Ami végül az ősi sumér nyelv szókincsének a mai magyar nyelv szókincsével való egyezését illeti, az olyan nagyfokú és annyira meglepő, hogy arra Somogyi Ede külföldi forrásmunkái alapján már több mint hatvan évvel ezelőtt nagy nyomatékkal mutatott rá. 1903-ban kiadott füzetében idevágó elemzését azzal zárta, hogy "az összes élő és kihalt nyelvek közül egyedül a magyar az, amely a sumér nyelv szókincsét szinte hamisítatlanul megőrizte" (Somogyi Ede: Szumírok és magyarok Budapest, 1903. 242 old.). Pedig akkor még távolról sem állt a kutató rendelkezésére az a töméntelen adat, mint ma. Somogyi Ede vizsgálatait annak idején az anyag szűkössége miatt kénytelen volt mégis óvatosan megfogalmazni és csak annyit mondott: A hangtan, a nyelvtan és a szóegyezés szempontjából eltagadhatatlanul közeli rokonság áll fönn a sumér és a magyar között (Somogyi Ede: Szumírok és magyarok Budapest, 1903. 193.old.).

 Az akkor uralkodó finnugor légkörben ennek a munkának nem támadt visszhangja és negyven esztendőnek kellett eltelnie, amíg egy újabb magyar tudós, Varga Zsigmond debreceni egyetemi tanár ismét vizsgálat alá vette a kérdést. Azóta kiadásra került a sumér nyelv szókincsének 4,000 szavát felölelő Sumér Lexikon. Ezt a gyűjteményt, Bobula Ida vizsgálta át és 1500-ban állapította meg azoknak a sumér szavaknak a számát, amelyek a magyar nyelvben ma is használatban vannak ugyanolyan hangtani formában és ugyanolyan jelentésben.

 További 1000-ben összegezte azon jegyzékeit sumér szavak számát, amelyek megfelelője megtalálható nyelvjárásainkban, vagy a mindennapi használatból kikerült úgynevezett elavult szavak sorában. Eszerint, a számítás szerint

tehát 2500-ra, a sumér lexikonban jegyzékében a szókincs 62%-ára tehető a magyarral egyező sumér szavak száma (Bobula Ida Sumerian affiliations. A plea for reconsideration. Washington, 1951. 11.old.). Ez az arányszám egymagában is nagyon súlyosan esik a latba.  

A fenti számításhoz meg kell jegyeznünk, hogy a 2500 közös sumér magyar szó csak egy aránylag kis lexikon átvizsgálása nyomán került elő, amely távolról sem öleli fel a sumér nyelv teljes szókincsét. De ezt a jegyzéket is olyan magyarul nem tudó szakemberek állították össze, akik az ékírással írt szavak hangzósításában és ábécés átírásában tömérdek hibát követtek el.

 Maguk a szakemberek mondják, hogy a lexikont óvatosan kell használni és nem lehet készpénznek venni a szavak megadott grafikai alakját, sem jelentését. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a lexikonban szereplő szavak között sok az olyan, amelynek magyar szavakkal való azonosítása eltorzított alakjuk miatt nem ejthető meg.

Ha magyar sumerológusaink nem idegenek által készített szótárból dolgoznának, hanem magukat az eredeti írott szövegeket olvasnák, a közös szókincs mennyiségét nem 62%-ban, hanem annál lényegesen magasabb arányban állapítanák meg. De ez a 2500 közös szó is elegendő lényegbevágó fontos megállapítások tételére.

Gondoljuk csak meg, hogy a finnugor nyelveknek egymás között körülbelül 500 közösnek mondott szavuk van, amit az egész szókincs átrostálása után állapítottak meg. Ennek az ötszáz közös szónak alapján a balti, uráli és magyar nyelvek között a tudósok közeli rokonságot állapítottak meg.

 Ezt látva, felmerül a kérdés, vajon helyesen járunk-e el, ha sumér- magyar vonatkozásban, ötször ötszáz (5 x 500) közös szó alapján még mindig csak szoros kapcsolatokról és rokonságról beszélünk? Nem volna-e helyénvalóbb ennél erősebb kifejezést használni és már-már teljes azonosságot emlegetni?

Valami közelebbi utalásra kétségtelenül szükség van, amit végeredményben az dönt el, olvashatjuk-e a sumér szövegeket mai magyar nyelvünkön? Telekiné Kovács Zsuzsanna, aki sumér nevek olvasására vállalkozott, határozottan azzal a benyomással fejezte be munkáját, hogy e szövegeik világosan mutatják, hogy a magyar nyelvet úgyszólván mai kifejlett formájában beszélték és írták Mezopotámiában Kr. e. 1000 és 3000 között (Krónika, 1956. június).

 E sorok írója legbehatóbban egyiptomi szövegekkel foglalkozott és azok között mindenesetre tucat számra olvasta a pompásnál pompásabb magyar mondatokat ma is jól érthető magyar nyelven. (A jelen honlap szerkesztője legbehatóbban a rovásírással és egyiptomi hieroglif írással írt leletekkel foglalkozik, de e leletek mellett sem mehet el szó nélkül. Ezért idézem más kutatók munkáját, amivel magyarságunk ősiségét ők bizonyítják. Hieroglif magyar leletekhez katt a vastagon írt szövegre, másik honlapon találhatók saját fordításaim.)

Ha tehát a mezopotámiai és egyiptomi nyelv ugyanaz az ősnyelv és az egyiptomit és a mezopotámiait is lehet magyarul olvasni, akkor abból világosan következik, hogy a régi keleti ősnyelv, az úgynevezett sumér és az úgynevezett egyiptomi nyelv, szabályos magyar nyelv volt.

Így már felállíthatjuk a sumér = egyiptomi = magyar egyenlőséget, a már korábban megállapított szkíta = hun = avar = magyar egyenlőség mellé. Ha ezt a két egyenlőséget egyfolytában írjuk le, 6000 esztendő népi története összefüggő és szakadatlan láncban jelenik meg szemeink előtt, a magyar nyelv pedig úgy, mint a keleti ősnyelv egyenes folytatása. Ennek a megállapításnak messzemenő következményei vannak.

Megértjük ezek után, ha a maguk tudományos eredményeiben ma is vakon hívő finnugor nyelvészeknek és híveiknek a hallottak hátborzongató újságként szolgálnak, hiszen ha mindez igaz, tanszékek buknak el, folyóiratok szűnnek meg vagy alakulnak át és a hivatalos magyar kultúrpolitikának összes nyelvi és történeti könyveit újra kell íratnia. A finnugor elmélet védelmezői utolsó ellenvetésként azt hozzák fel: jó, jó, de mindez akármennyire kézenfekvő, elfogadható csak akkor lehet, ha az új elgondolásba a magyarral rokon balti és uráli nyelvek is beleilleszthetők. Ez tökéletesen igaz, a beillesztés nemcsak igényelhető, hanem szükségszerű és meg is történt: a balti és uráli népek is a magyar nyelvű hatalmas keleti közösségből szakadtak ki, nekik is van bizonyítható ókori történetük, nemcsak a Kaukázustól délre, hanem Kelet-Európában is, mint ezt később e honlapon részletesen tárgyaljuk.

 De már itt is adhatunk példát arra, hogy a baltiak és uráliak nyelve is beletartozik az ősmagyar kultúra világába. Idézünk öt úgynevezett tanúszót, az Úr, Szem, Kéz, Fül és Hal szavunkat.

Az úr szó és összes illeszkedő alakjai, Ár, Er, Ir, Or, Ra, stb. nemcsak a magyar, mezopotámiai és egyiptomi nyelvben vannak rendszeres használatban, hanem a balti és urak nyelvekben is, a felsorolt hangalakok mindegyikében és ugyanolyan sokféle jelentésben, mint a magyarban, sumérban és egyiptomiban.

 A mai magyar szem, régiesen Szum, az egy egyiptomiban és sumérben Szem, Szum. Ugyanez a szó a vogulban Szem, osztjákban Sziem, zürjénben Szin, votjákban Szín, mordvinban Szelme, észtben Szilm, finnben Szilme (regiesen Szuome).

 A magyar Kéz, régiesen Kete, az egyiptomiban és szumérben Ket, ugyanez a szó a vogulban Kat, osztjákban Ket, cseremiszben Ked, votjákban Ki, lappban Ket, észtben Keszi, finnben Kete.

 A magyar Fül, régiesen Pil, a szumérben Pil, vogulban Pel, osztjákban Pet, cseremiszben Peles, mordvinban Pile, votjákban Pel, zürjénben Pel.

 A magyar Hal, régiesen Hol, az egyiptomiban és sumérben Khal, Hal, a vogulban Khul, osztjákban Kul, votjákban Kala, mordvinban Kol, cseremiszben Kol, észtben Kala, finnben Kala.

 Ezek a tanúszavak azt mondják, hogy a balti és uráli nyelvek nagyszerűen beilleszkednek a magyar ősnyelv családjába, azok is a Régi Kelet gyermekei, nem pedig az ural- szibériai puszták finn- ugorai.

Ha a balti és uráli nyelvek szótárában ma már többségben vannak a nem magyar eredetű szavak, az részben annak következménye, hogy az azt beszélő magyar népággal több idegen elem keveredett és jobban ki volt téve idegen népek kulturális hatásának, vagy rákényszerített elnyomásának, mint a Kárpátok övezte Duna-medencébe került népesebb és zárt tömbben élő ág.

 (A világháborúk után elfoglalt magyar területeken talán segítik és támogatják az elnyomó népek a mai idők lakosságát?)

 Szókincsükben azonban még mindig szép számmal találunk közös magyar szavakat és azok száma bizonyára több lenne, ha szótáraikat a hangtörténet tüzetesebb figyelembevételével vizsgálnák át, okulva a keleti tapasztalatokon. Erre magam is meglepődve jöttem rá a manysi, komi (Fokos-Fuchs D.: Volksdichtung der komi(Syrjanen). Gesammelt und herausgegeben von. Bp, 1951.) és mári (Beke Ödön: A cseremiszek (márik) népköltészete és szokásai budapest, 1951.) népköltészetnek és szokásoknak leírását tanulmányozva kétnyelvű szövegek alapján. Egyébként az uráli és balti nyelvek, mint a finnugor nyelvészek is mondják, teljes mértékben megőrizték ragozó tulajdonságukat, hangharmóniájukat, ami nyelvtani és hangtani szerkezetük legkiemelkedőbb vonása. Mindezt figyelembe véve, az utolsó finnugor ellenvetést is feloldottnak tekinthetjük.

13) Érdemes a szöveget eredetiben is idézni: Szerkezete szerint a sumer az egyik agglutináló nyelv. Ez a típus, amelyet Európában a finn és a magyar, Ázsiában pedig a török ​​nyelvek képviselnek, sajátos, önmagukban nem előforduló nevelési részeken keresztül alkotja a szó változatlan és gyakran egyszótagú tövét. Az összetartozó szavak és mondatrészek ezután egyetlen láncot alkotnak, és a láncképzés egy meghatározott mintán alapul. ( Schmöckel hartmut: Sumer földje. Stuttgart, 1956. 46. old.).

S. Kramer hasonlóan ír: A sumér agglutináló nyelv, nem ragozott nyelv, mint az indoeurópai vagy a sémi. Gyökerei lényegében változatlanok... A sumér ezért szerkezetében nem kevéssé hasonlít olyan agglutinatív nyelvekre, mint a török, a magyar és néhány kaukázusi nyelv ( Kramel Samuel Noah: The Sumerians…Chicago, 1964. 306.old .).

14) A Szem - Úr összetételéből eredő nevet egyformán írhatjuk > sumér és >szumír alakban.

15) Anton Deimel Sumerísches Lexikonjáról Kramer ezt írja: nagyrészt a tompiláción alapul: Brunnow és mások által, nélkülözhetetlen a tudós számára, bár meglehetős kritikai óvatossággal és diszkriminatívan kell használni. ( Kramel Samuel Noah: The Sumerians…Chicago, 1964, 26.old ).

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)

2011-09-10

2023.03.08.