Choď na obsah Choď na menu
 


122,Hol lakott az Isten?

 

HOL LAKOTT AZ ISTEN?

Már korábban tisztáztuk, hogy őseink e korban a Régi keleten egy isten hívők voltak.

Néha megszokásból isteneket említünk, de ez ne zavarjon meg bennünket.

Mivel a régiek az istent emberalakban képzelték el, emberi szükségletekkel, logikai kényszerűség volt, hogy a földi emberek életének mintájára számára is lakóhelyet tételezzenek fel, illetőleg ilyent építsenek.

 

Az isten lakóhelyét ~Úr honának: AR-INA nevezték, mint a hettiták és elsősorban az égben képzelték el. Úgy hitték, hogy ott az isten valami kastélyfélében bezárkózva élt, széken, azaz trónuson üldögélve (Az isten lakóhelyét az Indiába vándorolt Barát-törzsek LAK, LAKA, IOKA: lak és HEL, HELE: Hely szavak használatával jelölték meg, mint ezt a hindu mitológiai szótárban számos esetben látjuk a szavak értelmének pontos megjelölésével. Jövendő kutatóink az indus völgyében, majd onnan tovább a Gangesz medencéjében és India egyéb folyóvölgyeiben okmányszerűen nyomozhatják az elveszett magyar törzsek történetét és hatalmas kulturális misszióját.)

 

 Őrök vigyáztak a birtokán, nehogy valaki nyugalmát megzavarja. Közülük egyesek a kapukban álltak, mások a várfalak résein kifelé leskelődtek, hogy a közeledőket megpillantsák, ismét mások futárszolgálatot teljesítettek és feladatuk a riasztás volt.

Az isteni őrök, lesők és futárok hármas szervezete általános volt. Az egyiptomi papírosok többször ábrázolják ilyen formában az istent, illetve az ő legfőbb hét személyét, amelyek mindegyike egy-egy szorosan egymás mellé illesztett téglalap alakú cellában székel.

 

 A papírosok az isten személyzetét is megnevezik és a vonatkozó hieroglifákat a Halottak Könyvének kiadója ábécés átírásban közli. Ha ez az átírás jó, az őrök nevét az angol tudós nyomán is felismerjük.

 

Aki az isten székének őrzésével volt megbízva, arról a szöveg azt mondja

 SKHET HRASHT ARU: - Székét őrizte őr.

 Aki testőre volt, az KHESEF HRASHT KHERA: - Késével őrizte király(t)~, kezében látjuk a kést.

 Egy harmadik, aki a réseken át leskelődött, volt a SEMETU: - Szemező.

 Hasonló feladatot végző társa volt a RES HRA: ~Rés őre.

 Aki viszont a futár tisztét töltötte be, SABES: ~Sebes~ névre hallgatott.

 

Mind magyar nyelven jól érthető elnevezés.

2011-09-17

2023.03.09.