Magyar rovásírás leletek 3

A kiegyezés

Bármekkora volt Ménes győzelme és bármilyen mélyre zuhantak is a hunok, a katonai eredmény egymagában nem oldotta meg az egyiptomi magyar problémát: a két testvérnép egy nemzetté való összeforrasztását.

Ottmaradtak a hunok tömegei Esthonban. A megszállatlan Delta a fokozódó ellenállás fellegvára lett. A mozgalom szervezői a napvallás főpapja körül tömörültek, aki Hun-Honban (Heliopolisz) székelt. A két nép közt fennálló feszült viszonyt legjobban jellemzik azok a képek, amelyek két egymásnak hátat fordító oroszlánt ábrázolnak. (Később bemutatjuk.) Ha már nem volt két ország, megmaradt a két tábor, amely kifejezés többször szerepel irataikban.

Ezért amint a hódító katonai gépezetet leszerelték, a hunok egyre hangosabbak lettek. Gúnyolódtak a magyarok tehetetlenségén, mert fegyvertény ide vagy oda, szemükbe vágták, hogy nekik szikrányival sincs több joguk a Nílus völgyében uralkodni, hiszen végeredményben ott ők sem bennszülöttek, hanem csak gyarmatosok. Előttünk áll egy kép (Emery Walter: Archaic Egypt, Edinburgh, 1961. 100.old.), amely ismét remek filmkocka a tényleges helyzetről. Két madarat látunk rajta, az egyik Esthon koronáját viseli fején, az tehát a magyar királyt jelképezi, a vele szembenálló másik madár, egy saskeselyű, kihívó mozdulatban áll, korona nélkül, ez a legyőzött hun királyt személyesíti meg. A saskeselyű szól: Kínodban mit akarnál? Mit akarsz? Te sem vagy sas honában honúr! Csak a Habon innen.

A magyar Tudó éles pillantását nem kerülte el a látóhatáron kibontakozó újabb veszedelem, ami mind a két magyar nép életére végzetes lehetett volna. Az aggodalmat úgy látszik széles körben osztották kortársai, mert az Egyiptomi Biblia (Halottak Könyve) egy ilyen bejegyzést tartalmaz:

"Köszöntlek téged, Tudó! Mi történt az Anya úri gyermekeivel? Azok egymással csatároztak, hosszasan viszálykodtak, egymásnak gonoszakat tettek, ellenségeskedtek, egymást mészárolták és zavarokat okoztak. Őszintén szólva, minden tekintetben a hatalmasabb a gyengébb ellen munkálkodott"

(Budge A Wallis: The Book of the Dead, London, 1956. 596.old.)

Néhány év leforgása alatt mindkét táborban kialakult a bűntudat és mindkettő keresni kezdte a kiengesztelődés útját. A béke, békesség, megbékélés, barátság, szabályok- keresése egyre sűrűbben fordulnak elő az iratokban. Van egy írásos emlékünk (Emery Walter: Archaic Egypt, Edinburgh, 1961. 198.old.)"

amelyen ezt a feljegyzést olvassuk:

Hu-Nu-KAR oS.UR Be-Hu-Ni AKAR. AKAR-Hu-N, KHERI AKAR-Hu-N,

Ma is jól értjük, csak az idegen nyelvűek nem tudják mit jelent:

Hungár Ősúr békülni akar. Akárhol, kéri, akárhol.

Ki vitte ezt az üzenetet a déli királynak, nem tudjuk. Tény, hogy a Tudó érezte, miszerint újabb nagy hivatás vár rá és hozzá is látott a kiegyezés művének megalkotásához. Ki lehetett volna e feladat elvégzésére alkalmasabb, mint éppen ő, Ménes király hű szolgálója, a Hét Magyarok nemzetségéből származó okos ember, Ősúr (Osiris) ápolója és megmentője, akit a hun király mérhetetlen bizalommal tüntetett ki, valósággal édes gyermekének tekintette.

 A Tudóhoz, miután istenné lett, (mi tudjuk, hogy szentté, bizonyítékokért katt a fordításaimra : Hieroglif magyar oldal) úgy imádkoztak, mint a hun király gyermekéhez: . . . the god Thot, the son of ANER coming forth from ANERT (Honuri Ta) (Budge A Wallis: The Book of the Dead, London, 1956. 405.old.). A Tudó azonban magát déli magyarnak tartotta, mint az alább idézendő szövegből kiderül.

A pap, tudós, orvos most a magyar őstörténet központi figurája lesz, az ókori Deák Ferenc, a kiegyezés művének kiagyalója és végrehajtója, aki újabb minőségében tökéletes államférfiúként mutatkozik be. Nincs is a magyar őstörténetnek nála rokonszenvesebb alakja, sem hozzá hasonlítható univerzális géniusza.

A Tudó abból a helyes megállapításból indult ki, hogy a közös származású két magyar nyelvű nép, a hun és a magyar küzdelme bűn volt. Ezt a bűnt ki kell tehát irtani, az ellenségeskedést és pártoskodást be kell szüntetni. Ha ez megtörtént, az elszenvedett sérelmeket jóvá lehet tenni, számot vetve azonban a fegyvertény megmásíthatatlan eredményével, vagyis a két királyság és a két nép összeolvasztását egy nemzetté befejezett dolognak kell tekinteni. A Tudó az ellenfeleket felfogása helyességéről a két király, Ősúr és Ménes székhelye közt tett sorozatos, fárasztó utazásai során meggyőzte.

Kitalálta, hogy a két dinasztiát össze kell házasítani, Ménes magyar királyt meg kell koronázni az északi hun koronával, Osirist pedig a déli magyar koronával, hogy így mind a kettő egy személyben magyar és hun, utódaik pedig magyar-hunok vagy hun-magyarok legyenek. Kitalálta és keresztülvitte, hogy mindegyik tovább uralkodjék ősi birtokán: Bothonban ősúr, Théba alatt Ménes, a köztük fekvő vitatott Esthont pedig megfelezzék, a Nílus bal partját ősúrnak, jobbpartját Ménesnek adva, szóval hogy kettős királyság legyen, két közigazgatással, valamilyen dualizmus keretében, az egyenjogúság alapján. Amikor kiegyezési tervezetét az ellenfelek elfogadták, büszkén mondta Tudó, hogy a két dühöngőt megfékezte. Rábírta őket arra is, hogy ünnepélyes békekötés céljából egymással találkozzanak.

A találkozás előtt azonban lezajlott a Tudó által kieszelt fontos mozzanat: Ménes király feleségül vette ősúr utolsó testvérét. E házasságról ismét egy okmány értesít bennünket (Emery Walter: Archaic Egypt, Edinburgh, 1961. 46.old.), amelynek képén Ménest teljes pompában királyi székén látjuk: fején viseli észak koronáját, kezében tartja Esthon szimbólumát, az ostort, mert egyúttal Esthon ura is. Így fogadja a hun menyasszonyt, akit ernyővel ellátott szállítóeszközön hoznak eléje keleti szokás szerint. A kép sok mindent ír, amit nehezen olvasunk, de a lényeges mozzanatot értjük. Ez így hangzik: - Megkérte hunnak utolsó testvérét.

 A királykisasszony sátra felett látunk egy bekerítő vonalat, aminek hieroglifikus értéke éppen PEKHER, és ami bekeríti a teheneket TEHENÜK. A kisasszonyt bekeretező tábla UTU, e hölgy maga, mint asszony SA, alatta a téglalap Te, az alkalmatosság, amin hozzák, egy szer vagy eszköz SER, a hosszú derékszögű tartó AAT. Szavakba tagolva és hangzósítva: Megkérte hunnak utolsó testvérét.

Amint látjuk, nagy volt az út, hosszú és fáradságos, amelyen a Tudó járt, de végére jutott. A késői utódok hálásan emlékeztek reá és az Egyiptomi Bibliában egy gyönyörű okmány (ld. 32. táblánkat) hirdeti örök dicsőségét. Szövege így szól: ~A honősöket a Tudó nemzetté összekötötte szent békében.

Miután Ménes a hun király testvérét feleségül vette, beleegyezett a tervezett királyi találkozás megtartásába. Erről megint egy képpel ellátott okmány értesít bennünket (Budge A Wallis: The Book of the Dead, London, 1956. 102.old.), amelyen gyógyoszlopok között látjuk a két királyt madarak alakjában. Már nem fordítanak egymásnak hátat, hanem szembenéznek. A két madár egyforma nagyra van rajzolva és mind a kettő ugyanazon a színvonalon áll: teljes közöttük az egyenlőség. Az egyik madár fején a hegyes déli korona van, a másik fején az Úr karika. A képhez az Egyiptomi Bibliában ez a magyarázat járul: "Mit mutat ez a kép? Osirist, aki Gyógyítóba megy és ott találkozik az úrral; ott az egyik úr megöleli a másikat és létrejön a társas uraság."(The Book of the Dead, 120.old.)

Ezt az utolsó mondatot, amelyben a társas uralkodás (Twin Gods) létrejöttéről van szó, mi másképpen olvassuk, mint az egyiptológusok, tekintve, hogy e kritikus kifejezés hieroglifáit eredetiben is láthatjuk (The Book of the Dead, . római 143). Hat hieroglifáról van itt szó, amelyek közül az első egy rémüldöző kacsa TCHA, a második egy csúszómászó bóbitás állat FU, az alatta lévő harmadik jel, egy balra dűlő kettős vonal, az I hangot írja. Ezeket összerakva, Sir Wallis Budge a TCHAFUI szót kapja és azt fordítja iker uraknak, társuraknak, vagy amint ő mondja "Twin-Gods". Mivel itt rokonságról van szó, magyarul minden erőlködés nélkül is tudjuk, hogy az első három jellel írt szót nem "csafja", hanem ~atyafiá~-nak kell olvasni, hiszen a két király atyafiságot kötött egymással.

A hat jel közül azonban Budge csak az első hármat olvasta el,, a másik hármat egyszerűen elhallgatta. Az elhagyott jelek: két kényelmesen sétáló lúd (SA), többesszámban SA.k, és egy ülő emberalak UR, AR. Következésképpen az atyafia után álló második szó: SA.k-ARA: ~sógora~, az atyafiság közelebbi meghatározása. Ebből a kifejezésből is kiderül, hogy a királykisasszony valóban a hun király testvére volt. (The Book of the Dead, 121.old.)

 Észak- és Dél-Egyiptom magyarjai megbékültek, összefogtak közös munkára és megkezdődött a Nílus-völgyiek ragyogó világtörténeti szerepe, amint hasonló örök barátság megkötése után kezdődött el a Mezopotámiában élő keleti magyarok nagy szerepe is.

2011-11-30.

2023.03.17. átmentve.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)