Choď na obsah Choď na menu
 


224,Túlélők utódai vagyunk

k, Mi történhetett a régi időben?

Régi mesék emlegetnek olyan elődöket, hogy a nagy világcsapást túlélve a Föld sok helyét felkeresték. Az életben talált embereket újra megtanították földművelésre, állattenyésztésre, munka és használati eszközök elkészítésére.

 

A túlélő primitívvé vált népekhez képest igen nagy volt a tudásuk. Viselkedési normákra tanították őket, a békés egymás mellett élés szabályaira. Úgy emlékeznek meg róluk, mint istenekről.

 

Egyiptomi hieroglif fordításaim honlapján 50 fáraó, 30 isten, akiről elolvastam, hogy nem isten, nem is írja egy hieroglifa sem, hogy isten lenne. Közel 200 lelet között fordításomban megtalálják e bizonyítékokat magyar nyelven. https://hieroglifoldal1.estranky.cz/

(A honlap magyarországi lekapcsolásakor a cég cseh felületére ingyenesen átmenthettem cikkeimet.)

 

A katasztrófa után valahol lehetett még egy vagy néhány központjuk, ahonnan kiindultak és ahova visszatértek. Azt kell gondolnunk, hogy előre tudták, a bolygó becsapódik a Földbe.

 

Miért nem menekültek el?

 

Jártak az űrben, a Holdon, a Marson és távolabbi helyeken a sumér agyagtáblák szerint. Vannak-e ott épületeik, telepeik, városaik?

Ha voltak is űrhajóik, honnan lett volna elegendő szállítóhajó az egész társadalom átköltöztetésére? Ma is van űrkutatás, még sincs egy nagyobb csoport menekítésére eszköz, járműpark, hogy egy hold-bázisra túlélőket vigyenek.

 

Itt kellett maradniuk, és nem vártak tétlenül. a ma is meglepő csillagászati ókori feljegyzéseket sok-sok ezer évvel az Ókor előtt figyelték meg, és adták tovább.

Csillagászaik látták, hogy katasztrófa lesz, pontos hatásait és méreteit is meg tudták becsülni. Elmentek mindenhová, ahol emberek éltek, és figyelmeztették őket. A közismert bibliai Noé történet is egy ilyen a sok közül.

 

A vízözön számos nép mitológiájában megjelenik, a legfontosabbak az alábbiak:

  1. Sumer mitológia
  2. Görög mitológia
  3. Indiai mitológia
  4. Kínai mitológia
  5. Hawaii-szigeti mitológia
  6. Indonéz mitológia
  7. Thaiföldi mitológia
  8. Bibliai Noé történet

 

A mítoszok alapja szinte mindegyik esetben megegyezik:

  1. Világméretű pusztulás történik víz által. Egy értelmesebb személyt kiválasztott az „isten” és a túlélés módjára megtanította. Ismerték az idegenek a helyiek nyelvét is. Legalább egy–fél évvel előbb küldhették szét a hírvivőket, ami azt jelenti, biztosak voltak a katasztrófában.
  2. A megmeneküléshez készítsenek vízi járműveket. Vigyenek élelmet, vetőmagokat, munkaeszközöket, vizet, és állatokat is. Ez a szűk csoport hajó, vagy bárka segítségével megmenekül.
  3. Ezáltal az emberiség fennmarad, s újra el tud terjedni a földön. A tudás átmentésének küldetését részben sikerrel elvégezték.

A legősibb történet, mint már fentebb említettem, az óbabiloni korban végleges formát elnyert, némileg átdolgozott sumer Gilgames-eposzban szereplő elbeszélés. Gyakorlatilag kimutatható, hogy ez egy olyan forrás, amelyet a többi forrásban felhasználtak.

 

Nem elég néhány tízezer embert megmenteni, ha ezek félig állattá alacsonyodnak. Visszaesik szellemi szintjük a kőbaltás primitív szinte.

A tudást írásban kellett rögzíteni, majd biztos helyen elhelyezve átmenteni az újrakezdéshez.

 

Mi utal e tevékenységre?

 

Tudósok szerint a piramisok és a Szfinx régebbiek mint 5.000 év.

Abu Bakhi perzsa arab író a 10. században régi könyvekre hivatkozva írta, hogy a piramisokat a vízözön előtt építették, és azok voltak, akik tudományos munkáikat itt mentették át a túlélők részére.

 

Szólón, Sztrabón, Manétosz (Manetot), Flaviusz ókori görög és római történetírók írták, hogy létezett a vízözön előtt egy fejlett társadalom. a tudás őrzőinek sikerült sok hasznos ismeretet átmenteniük.

 

Ez úgy volt lehetséges, hogy a korabeli szellemi-értelmi szintnek megfelelően vallási köntösben mutatják meg, vagy így álcázzák.

A tudósok, mint főpapok olyan anyagi forráshoz, erőhöz és vagyonhoz jutottak, ami segítette őket a tudomány terjesztésében és fennmaradásában. Királyi támogatással templomok, könyvtárak épültek. Haláluk után leszármazottaik beházasodva beolvadtak valamelyik ókori népbe. Ezt látjuk Egyiptomban, kutatásaim és fordításaim szerint.

 

Egyiptomi krónikák szerint a főpapok uralkodása 10.000 évre visszamenőleg bizonyítható és Hérodotosz írja, hogy az ő koráig341 főpap szobrát mutatták be. ez hihető szám, ha kb 30-50 éves átlag életkorral számolva 341x40 év=13.640 év jön ki. 30 évvel szorozva pedig 10.230 év.

Vagyis az első főpap a papságával –tudós társaival a csapás után azonnal megszervezte az életet, újjáépítést, az értelmesebb túlélők közül a beavatottaknak megkezdték a tanítását, a tudásuk továbbadását.

 

 

A Bibliában és ókeresztény írásokban is szerepelnek az Istennek fiai, akik tudással ajándékozták meg az embereket és földi lányokkal összeházasodva kimagasló tudású vagy testi erejű gyermekeik születtek.

Manétosz (Manetot) ókori tudós azt írta, hogy a hieroglifák egy részét a vízözön előtt vésték fel és ezeket személyesen is látta.

Flaviusz ír bölcsekről, akik tudták a vízözön bekövetkezésének idejét.

Sztrabón azt írja, hogy még mindig sok olyan szöveg megvan, melyeket a vízözön előtt jegyeztek le.

A kelta papok, a druidák (tudósok), az indiai papok a bráhminok nagy tudásukkal óriási tekintélyt szereztek. A kelták emlegetnek vízözön előtti szövegeket. Az indiaiak azt tartják, hogy a Védákban levő írásokat a nagy csapás előtti időből mentették át.

Szolónnal az egyiptomi papok azt is közölték, hogy a vízözön elpusztította a tengerparti városokat és csak a magas hegyekben lakók maradtak életben.

A régi népek legendái emlegetik az egykor megvolt és elveszett tudományokat és tudást, egy csodálatosan szép és elpusztult világot.

 

Elődeink jövőtudata erős volt, és ez az igazán intelligens és civilizált társadalom tagjaitól származott. a túlélő emberiséget segítették, hogy ne a nulláról kelljen kezdenie a világ újjáépítését.

 Kb. 12.000 évvel előttünk már létezett egy maihoz hasonló, fejlettnek számító kultúra. a földünkön több alacsonyabb-magasabb civilizáció létezhetett és elpusztulhatott. És létre jöttek a vízözön utáni magas kultúrák, de elpusztították őket a rájuk szaporodó, a degenerált túlélők csoportjai, az erősebb vagy erőszakosabb vérengző, beköltöző népek.

 

Mai nagyon magasra jutott civilizációnk órák alatt, napok alatt megsemmisülhet. Ha nem akarjuk, hogy kultúránk elvesszen, fenn kell tartanunk a békét. Egy nagy csapás után gondoljunk arra, ha lesz a túlélőknek egy kis csoportja, nekik kell újra elkezdeni a világunk és az emberi kultúra újjáépítését.

2011-ben megjelent cikkekből (katt):

MI TÖRTÉNT A VÍZÖZÖN ELŐTT? 1 MEGMENTETTÜK A TUDÁST

MI TÖRTÉNT A VÍZÖZÖN ELÖTT? 2 JÖVENDÖLÉSEK...

MI TÖRTÉNT A VÍZÖZÖN ELŐTT? 3 ATLANTISZ (magyarjai?)

MI TÖRTÉNT A VÍZÖZÖN ELŐTT? 4 ATLANTISZ MAGYAR LAKOSSÁGA ELMENEKÜLT?

MI TÖRTÉNT A VÍZÖZÖN UTÁN? ATLANTISZ LAKOSSÁGÁT ROKONAIK és túlélők FOGADTÁK BE

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

2023.július 16. Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén.

E honlapra elmentve 2023.08.08. Felhasznált irodalom: az interneten található cikkek és írások. Eredetijükre az aláhúzottakra vagy képekre kattintva találnak.